heves.garda
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
RÓLUNK
 
ESEMÉNYEK
 
Híreink
 
Galéria
 
Zarándoklat a magyar föld védelmében

 

Zarándoklat a magyar föld védelméért

2014.04.27. Eger - 2014.05.01. Budapest

 

 

1. nap: Eger-Domoszló

 

Miközben a kormány Budapesten idegen hatalmak vezetésével árulja el (és ki) a nemzetet, egy marék gárdista azon fáradozik, hogy megvédjék a magyar földet.

 

Váradi Miklós egri gárdista esküjéhez híven, pár bajtársát maga mellé állítva úgy döntött kiáll a legnagyobb nemzeti értékünk a magyar föld védelmében. A kormány szándéka szerint májusban feloldja a földmoratóriumot, ami lehetővé teszi a külföldi földrablók, spekulánsok számára, hogy akár az utolsó rögig, de kiárulják az országot. Ennek a becstelen gaztettnek akar gátat vetni az Új Magyar Gárda egri csapata, és figyelemfelkeltő zarándoklatba kezdett Egertől Budapestig. A menetet egy furik magyar föld vezeti, amit jelképesen,  egy nemzeti szalaggal átkötött zsákban tolnak végig mintegy 130 kilométeren keresztül a gárdisták, akiket természetesen csendőrök kísérnek.

 

A zarándoklatot Egerben a helyi Jobbik elnöke és az Anyaföldvédelmi Kerekasztal képviselője búcsúztatta. A magyar föld védelmezői szerették volna, ha a zarándoklatot illetve a földet megáldva, megszentelve vihették volna végig a hosszú útjuk során, de ez elől az egri érsek határozottan elzárkózott, mi több megtiltotta azt, politikai jellege(?) miatt.

 

Eger városát elhagyva, a maroknyi csapat először Egerszalókon haladt át.

 

A következő állomásuk Verpelét volt, ahol az előzőhöz hasonlóan a helyiek szimpátiájának kíséretében haladtak át a Tarna-völgyi kisváros utcácskáin.

 

Kisnánán áthaladva, a nap végén, mint egy 35 km megtétele után, Domoszlóra értek a megfáradt zarándokok, ahol szép számú szimpatizáns mellett a helyi Jobbik elnöke várta őket.

 

Csendőr bajtársuk biztosította szálláson pihenték ki az első nap fáradalmait a földvédő gárdisták. Az est további részét elsősorban a helyiekkel és a családtagokkal való beszélgetés tölti majd ki, illetve a pihenésé lesz majd a főszerep, mivel holnap is hosszú út vár rájuk. Ferenczi Henrik az ÚMGM főkapitány helyettese elmondása alapján már az első napon, a keményen legyalogolt 35 kilométeres út során azt tapasztalták, hogy a magyar emberek -lakjanak akár városban, de főképpen vidéken,- egy emberként vallják: A MAGYAR FÖLD NEM ELADÓ!

 

 

2.nap: Domoszló-Hort

 

A magyar földért folytatott küldetésünk Domoszlóról folytatódott.  

  A mai célállomás Hort volt. A menetünket ma már rendőrségi intézkedések is tarkították. Finoman fogalmazva a rendezvény bejelentésével voltak technikai fenntartásaik. (Itt jegyzem meg,hogy szívesen beletekintenék a holokauszt megemlékezésekkel kapcsolatos hivatalos bejelentésekbe!)  

  Az intézkedések általában igazoltatásokat jelentettek. Amikor a szervezéssel kapcsolatos eljárások értelmüket vesztették, akkor jöttek a "lakossági bejelentések" miatti intézkedések. A küldetésben résztvevőket például fatolvajként vélték felismerni. Nem voltam még fatolvaj, de szeintem azok nem talicskával, és nem láthatósági mellényben közlekednek a főutak mellett.  

Kissebb nagyobb időveszteséggel értük el a különböző településeket. Töretlenül haladtunk, és mindenhol szimpatizánsok, Jobbikosok vártak bennünket.

 

A kitűzött idő előtt értük el a mai végállomást, Hortot. Köszönjük a menetet fogadók lelkes biztatását, segítségét! Ma minden egyeztetésnek eleget téve bízunk abban, hogy a "szervek" nem fogják akadályozni a küldetést. Reggel tovább indulunk bajtársaimmal a kitűzött célig, ami Gödöllőt jelenti.

 

 

3. nap: Hort-Gödöllő

 

Túl vagyunk missziónk 3. egyben legnehezebb, leghosszabb napján.  

  Csapatunk Hortról indult, és csatlakozott hozzánk Vona Gábor is. Nemcsak hogy csatlakozott, de több kilométeren át,ő tolta a talicskát.  

Mára letisztázódott a rendezvénnyel kapcsolatos bejelentés is. Ezt a rendőri kíséreten keresztül is éreztük. Gödöllőn a Nóra szállóban ért véget a mai több mint 40km-es szakaszunk. Ismét sok településen vártak minket, és útközben melletünk elhaladó járművekből kaptunk enni-inni.  

  Köszönjük a támogatást,biztatást. Holnap fogjuk elérni Budapest közigazgatási területét.  

     

 

 

4. nap: Gödöllő - Budapest

A 4.nap végére értünk. Már Budapesten vagyunk.

Az eddigiek közül ez egy könnyű nap volt. Sima utunk volt, rendőri kísérettel,akik a testi épségünkre vigyáztak.

Ma is sok biztatást, megerősítést kaptunk. Beértünk a 16.kerületbe, ahol a kerületi alapszervezet biztosított nekünk rendkívül finom vacsorát,és szállást!

Holnap érünk célba, kora hajnalban indulunk! Köszönjük a sok-sok segítséget!

 

 

5. nap: Budapest, Kossuth tér

 

 
Május elsején véget ért a földtörvénnyel kapcsolatos küldetésünk!
 
 
 
Az, hogy sikeresen teljesítettük, legfőképp annak a 3 bajtársunknak köszönhető akik a fizikai részét, emberfeletti erővel, kitartással teljesítették.
Molnár István, Mészáros Márk, Váradi Miklós! Ők hárman voltak azok, akik minden kínnal, fizikai fájdalommal, fáradtsággal szembeszállva megtették ezt a nagy utat Egertől a Kossuth térig.
 
 
 Ahhoz azonban, hogy minden végig menjen, a szervezében is emberfelettit kellet nyújtani!
Ebben az elnök úr által megbízott Csikós Alexa tiszteletbeli bajtársnőnk jeleskedett!
Neki óriási hálával tartozunk, nem csak mi, de mindenki, akinek fontos a magyar föld.
Alexa bajtársnőnk számára nem létezett megoldhatatlan probléma, kezelhetetlen helyzet. Soha nem tapasztaltam ilyet mint a vele végzett közös munkánk során, hogy ennyire biztos lehettem a sikeres küldetésben.
Éjjel - nappal, bármikor fordultam hozzá, mindent megoldott!
Hálás szívvel, és tisztelettel gondolunk rá ezentúl.
 
 
Köszönjük a Jobbik tagjainak is a segítséget, köszönjük a biztatást amit a tagságtól kaptunk, különösképp a Budapest 16.kerületi alapszervezettől!
Köszönjük Vona Gábor elnök úrnak, hogy személyes jelenlétével átlendítette a holtponton a missziónkat!
Köszönjük a szervezésben nyújtott támogatást.
 
 
Egy kis keserűség maradt személyesen bennem. Ennek a kis keservnek azonban nem a Jobbik az oka.
Sajnos a célba érésünket rontotta el egy szervezet, mely egész idő alatt csak kért, kioktatot, keresztbe szervezett, hisztizett.
Ez a társaság, néha több fejtörést okozott mint a rendőrség.
Az előre megtervezett, és általam a rendőrségnek bejelentett beérkezési időpontot semmibe vette, és saját maga a gárdisták teljesítményét felhasználva kierőszakolt egy későbbi rendezvényt.
Ennek okán a célba érő gárdisták nem kapták meg a nekik járó figyelmet, elismerést.
Egész küldetés alatt folyamtosan kértek, és kértek. Ha nem önös érdekek lennének a szervezet mögött hanem valódi emberi értékek, akkor talán azt is megkérdezték volna, hogy szükség van-e a kis menetünknek vízre, ennivalóra.
Én napokkal előbb leegyeztettem mindenkivel mindent, de ők nem tartottak arra érdemesnek, hogy megkeressenek, és jelezzék nekünk is mikorra, milyen rendezvényt akarnak. Mindegy, ez már történelem, és mi megint tanultunk valamit. Összeségében a rendezvény teljesült, és mi jól megvagyunk címlap fotók nélkül is.
Köszönjük szépen hogy felkaroltátok, és segítettétek mozgalmunk misszióját!
 
 
A felvásárlást tervezők pedig véssék az eszükbe:
 
Ha egy talicska földért erre képesek vagyunk, akkor mi mindent megteszünk ha a hazánkat fel akarják vásárolni!
 
 
 
 
 
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.